Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A felújítás után a két intézmény a 21. század elvárásainak megfelelő, korszerű iskolává válik – fogalmazott Nagy Csaba.
Nagy Csaba (Fidesz) közleménye szerint a két, összesen hatszáz diák tanítását szolgáló siklósi iskola a járás két legjelentősebb oktatási intézménye, megújításukat az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében a Mohácsi Tankerületi Központ által elnyert 837 millió forintos és a kormányzat által biztosított 156 millió forintos támogatásból végzik el a 2021-es tanév végéig.
A képviselő azt írta: a kormány kiemelt figyelmet fordít a térség fejlesztésére; a siklósi iskolákat érintő felújítási munkálatok után a két intézmény a 21. század elvárásainak megfelelő, korszerű iskolává válik. A hetvenes-nyolcvanas években épült iskolákat a felújítás mellett bővítik is, tantermek újulnak meg és épülnek át, valamint egy új tornaterem is létesül – olvasható a közleményben.
(MTI)
(Képünk illusztráció)